10 év józanság – Géza tanúságtétele

Különleges napra virradt a Hivatásőrző Ház

A mai napon különösen szép ajándékban volt részünk a Hivatásőrző Házban, hiszen egy korábbi betegünk, Géza látogatott el hozzánk, hogy megossza velünk 10 éves józanságának tapasztalatait, életútját, és mindazt, amit az eltelt évek során megélt.

Géza készségesen beszélt arról, hogyan került pontosan 10 évvel ezelőtt a Házba, és hogyan sikerült azóta megőriznie józanságát. Őszintén szólt azokról az ajándékokról és nehézségekről is, amelyek ezen az úton érték. Ahogy fogalmazott: a kihívások nem tűntek el, de ma már egészen másként tud rájuk tekinteni és másképp tudja kezelni őket.

Elmondta, hogy már azelőtt érzékelte: baj van, mielőtt belépett volna a Házba – bár, ahogy ez gyakran lenni szokott, sokáig tagadta azt, amit környezete már világosan látott.

Felidézett egy emlékezetes történetet 2016 márciusából, amikor a szentesi plébánián XII. Pius pápa szoborszentelésére érkezett dr. Varga Lajos váci segédpüspök. A püspök atya első kérdése ez volt: – Hol van a mosdó? Majd rögtön jött a második: – És Géza hogy van? Hol van?

Amikor ezt a történetet elmesélte, a jelenlévő gyógyulni vágyók – akiknek különösen fontosak az ilyen tapasztalati megosztások – jókat mosolyogtak. Mert ezek a történetek azt üzenik: lehet boldogan élni az alkohol rabsága nélkül.

Géza arról is beszélt, hogy – mint sok alkoholbeteg embernél – az ő életútja sem volt egyszerű, már gyermekkora óta sok folyamat vezetett odáig, hogy végül, ha „lasszóval is”, de 2016. április 4-én beköltözzön a Hivatásőrző Házba.

Bevallotta, kezdetben úgy gondolta, teológusként a 12 lépés és az AA hagyományai nem jelentenek majd számára különösebb kihívást.

– Ó, hamar megleszünk ezzel, három hónap alatt letudjuk… – mondta akkoriban magának.

De a folyamat másként alakult.

A 82. napon felismerte segítőivel együtt, hogy ha valóban önmagára akar figyelni, rendeznie kell a kapcsolatát volt feleségével. Ez komoly belső munka és nagy kihívás volt számára. Útközben ott volt a kísértés az alkoholfogyasztásra, és az aggodalom is: vajon mi lesz ebből a beszélgetésből?

Végül azonban az út jól alakult. Volt feleségével tisztázni tudták kapcsolatukat, az egyházi nullifikáció után mindketten továbbmentek a saját útjukon, de a kapcsolat a gyermekekkel megmaradt, sőt rendeződött. Ahogy Géza mondta:

„Az a nyugodtabb énem, amellyel kijöttem a Házból, sokat segített abban, hogy a volt feleségemmel és gyermekeimmel mind a mai napig jó kapcsolatban maradjunk.”

Csodaként említette, hogy a 10 év ajándéka számára az érzékelés kitágulása lett: másként figyel az emberekre, a beszélgetésekre, a reakciókra, és még inkább Isten vezetésére.

„A jó Isten mindig elém teszi a jeleket. A baj akkor van, ha ezeket nem veszem észre – például az egóm, az akaratom vagy más belső akadályok miatt.”

Beszélt a teljes ráhagyatkozás gyakorlásáról, a jó döntések felismeréséről és megtételéről.

Kiemelte azt is, hogy megtanult különbséget tenni érzések és érzett érzések között, felismerve, hogy a rosszul értelmezett belső mozgások könnyen rossz irányba vihetnek. Ma már inkább megkérdezi:

• Miért érzem ezt így?
• Mi ezzel most a teendőm?
• Mire akar ez tanítani?

És így jutott el ahhoz a felismeréshez:

„Látom, hogy minden folyamatnak megvolt az értelme az életemben.”

Különösen megrendítő volt, ahogy a spirituális útról beszélt:

„A spirituális út egy egész életen át tartó folyamat. Nekem különösen nagy ajándék, mert segít megérteni életem folyamatait – még azokat is, amelyeket most még nem értek. De egyszer biztosan megértem.”

Számtalan más történetet is megosztott velünk a 10 éves születésnapját ünneplő Géza – mindegyik tanulságos, bátorító és reményt adó volt.

Ezúton is köszönjük neki a Ház lakói és dolgozói nevében ezt a tanúságtételt, és kívánjuk, hogy továbbra is haladjon ezen a szép úton Isten bőséges áldásával és kegyelmével.

Isten éltesse Gézát a felépülés útján!

sgb