Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A | Telefonszám: +36 1 479 2000
Hírek

Szupervíziós alkalmak a Lelki Rehabilitációs Otthonban Bakonyszücsön
A „Terület és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Humán Térségfejlesztés kereteinek meghatározása Veszprém Vármegyében” című projekt kapcsán a Veszprémi Érseki Főiskolával történő együttműködésünk keretében szupervízió igénybevételére kaptunk lehetőséget.
A szupervízió terápiás és gondozó munkatársaink részére három alkalmas folyamatban valósul meg, melyből kettő már eltelt. Storczer Adrienn szupervizor által tartott alkalmakon fókuszba került az együttműködés támogatása, egymásra figyelés és önismeret fejlesztése, szakmai tudatosság erősítése.
A résztvevők az alábbi gondolatokkal fogalmazták meg eddigi tapasztalataikat:
„Nagyon örült kis csapatunk, hogy részt vehettünk egy három alkalmas szupervízió második foglalkozásán is, amit nagy izgalommal vártunk. Az elmúlt két alkalommal megértettük, hogy miről szól ez a lehetőség. A csoport két tagja egy-egy esetet vetett fel a saját munkahelyi életéből és a többiekkel együtt segítettük őket, hogy feldolgozzák a problémájukat, megfogalmazzák a megoldáshoz vezető utakat, Először bátortalanok voltunk, ami abból is adódott, hogy olyan dolgok is felszínre kerültek, amit nem is tudtunk egymásról. Szupervizorunk, Adrienn nagy szakértelemmel vezetett bennünket ezen az úton. Jó hangulatban telt el az egymással töltött idő, várjuk a folytatást.”
Köszönjük szépen a Veszprémi Érseki Főiskola Mentálhigiénés Központja által felajánlott lehetőséget, amely minden résztvevő épülésére szolgált. Bízunk benne, hogy a munkában felmerült elakadások feldolgozásához nyújtott szakértői segítség kapcsán még eredményesebbé válhat tevékenységünk!

