Ferenc atya tanúságtétele

Ferenc atya tanúságtétele a 20 éves Hivatásőrző Ház konferenciáján 2024.09.12.

Hogy mikor váltam alkoholistává, nem tudom megmondani. Hogy mikor volt az a pont, amikor már nem tudtam nem inni, amikor már teljesen függővé váltam, nem tudom.

Ahogy beléptem a Verbitákhoz, attól a naptól fogva a papszentelésemig közösségben éltem, majd elkerültem káplánnak egy évre. Mivel a plébánosom egy nagyon precíz, korán fekvő és nagyon korán kelő atya, én pedig az a fordítottja, ezért voltak esték, amikor azt vettem észre, hogy egyedül iszom és sűrűn megtörténik, hogy egy üveg bort egyedül megiszom. Először meg is ijedtem és feltettem a kérdést magamnak: hogy alkoholista vagyok? De nem hittem a veszélynek, nem tartottam magamat alkoholistának és nem is foglalkoztam vele tovább.

Később tartományfőnöknek választottak és neveztek ki. Nagyon fiatal voltam, tapasztalatlan és ugyanakkor naiv is, és a mai napig konfliktuskerülő ember vagyok. A tartományfőnökség alatt, mint ahogy minden rendben, egyházmegyében, vannak olyan helyzetek, melyek megoldásra várnak, ahol meg kell mondani az igazat, még akkor is, ha nem fognak érte szeretne, nem fognak elfogadni. Ez is nagy hiba volt nálam és még most is tanulom, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni.

Teltek az évek, és addig még csak kevesen látták, hogy alkoholproblémáim vannak, addig úgymond semmi sem történt. 2012-ben szembesítettek először azzal, hogy alkoholista vagyok, de rossz időben és rossz helyen mondták el. Ekkor aztán igazából még nagyobb volt bennem az ellenállás és próbáltam magammal elhitetni éveken át, hogy én nem vagyok az, mialatt naponta, minden este ittam. Voltak próbálkozások az elöljárók részéről ide elküldeni, jártam pszichiáterhez is, de nem engedtem, hogy segítsenek.

A covid alatt, 2020-ban jött el a mélypont, amikor a kijárási tilalom ellenére is elmentem inni, alkoholt beszerezni. Ekkor jött az akkori tartományfőnök, hogy itt már lépni kell és nem lát más megoldást, minthogy terápiára fog elküldeni. Nem örültem neki egyáltalán, de nem mondtam nemet, mert féltem, hogy felfüggeszt.

Így 2021. január 11-én érkeztem meg Leányvárra. A legnehezebb a bejövetel volt. Azt hittem, hogy belehalok a szégyenbe. Tessék, itt van! Alkoholista pap, itt a szégyenpecsét, amit soha nem mosok le magamról. Otthon a testvéreim a rokonság, majd mit fognak mondani.

Aztán kiderült, hogy sokan erre vártak már, hogy végre meghozzam ezt a döntést, hogy elinduljak a józanság útján. Már mindenki látta, hogy alkoholista vagyok, csak én nem láttam, vagy nem akartam látni.

Amikor megérkeztem Leányvárra én még előtte, január 10-én este ittam. 48 óra itt lét után, az egyik kísérő megkérdezte, hogy van e ivásvágyam. Mondtam, hogy nincs. Azt kérdezte, mit gondolsz, miért – csak Felfelé tudtam mutatni. Igen, a csoda akkor kezdődött el, amikor beismertem, hogy alkoholista vagyok, amikor mertem segítséget kérni és elhittem, hogy van Segítség.

Isten kegyelme után, ennek a háznak, az itt dolgozóknak, ennek a programnak köszönhetem józanságomat, ami most már három és fél éve tart.

Amikor elbúcsúztam a háztól, azt mondtam, hogy ez a Ház, méltó a nevéhez. Hivatásőrző Ház. Hiszen ha nincs ez a ház, akkor bizonyára már mindent elveszítettem volna. Ha akkor nem jövök be a terápiára, lehet, hogy még nem haltam volna, nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy mint pap, már biztos, hogy nem működhetnék és nem is tudnák működni. Még egyszer köszönet és hála, és köszönöm, hogy meghallgattatok.

Ferenc atya