Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A | Telefonszám: +36 1 479 2000
Hírek
OTTHON, csupa nagy betűvel
20 éves születésnapot ünnepelt a Katolikus Szeretetszolgálat leányvári Hivatásőrző Háza szeptember 12-én, csütörtökön.
A felkelő nap fénye világította be a templomot, amely az új nap ígérete is, és remény arra, hogy van holnap.
Az ünneplést az Ave Maria meghallgatása után Tóth Tamás atya, az MKPK titkárának gondolatai nyitották meg, amelyben megfogalmazta, hogy a szenvedélybetegség a modern lét hozománya. Azt is hozzátette, hogy a leányvári intézmény nem kórház, nem intézet, hanem otthon, csupa nagybetűvel.
Dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatójának köszöntőbeszéde reagált a Hivatásőrző Ház fontosságára, kiemelte úttörő szerepét és helyét a mai világban.
A délelőtt gondolatindító gerincét Magyar Balázs pszichiáter, addiktológus főorvostól kaphatták meg az ünneplésre összegyűlt lakók, hozzátartozók, barátok és támogatók. A férfi lét két fontos kérdéséről is beszélt, amely a hová és a kivel? Beszámolóját egy történettel zárta, amely mindenki számára mást jelenthet, más a tárgya, de a lényeg ugyanaz, bízni, imádkozni, beismerni, elfogadni, elengedni.
A tanúságtevők mély gondolatai is ezt a tézist erősítették meg. István atya, az otthon első lakója, Gergely atya, Ferenc atya és Tamás atya is kitért arra, hogy a közösség megtartó ereje adta meg nekik, hogy elindulhassanak a fejlődés útján, illetve a felismerés és az a hatalmas támogatás, amelyet a Házban kaptak.
Ahogy Gergely atya megfogalmazta, Isten most szeret, nem tegnap, nem holnap. Most. A mai napon.
Az ünneplés a jó hangulatú kávészünet után négy civil tanúságtevő történetével folytatódott. A változásról, a továbblépésről, a csendről és a család támogatásának fontosságáról számoltak be. Egy új életről, amelyre a Hivatásőrző Ház vezette őket, de amelyet a családjuk szeretete és az Isten ereje és kegyelme nélkül soha nem kaphattak volna meg.
Az ünneplésre a közös szentmise tette fel a koronát, amelynek főcelebránsa Felföldi László püspök atya volt, a közelgő Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez igazodva piros liturgikus színben.
A püspök atya útravalónak az életben kapott súlyos kereszt és Krisztus megváltó Keresztjének párhuzamát adta, ami amellett, hogy nehéz és fájdalmas, az élet szabadságára vezeti azt, aki felveszi és követi Őt.
Az esemény további média megjelenése:
Szeretetszolgálat
Ajánlja fel személyi jövedelemadójának 1%-át a Katolikus Szeretetszolgálat Alapítványnak!