Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A | Telefonszám: +36 1 479 2000

Hírek

Őszi lelkigyakorlat

Őszi lelkigyakorlat

A Hivatásőrző Ház őszi lelkigyakorlata Dobogókőn 2024.10.14-16-ig

"Dicsőség a Magasságban Istennek és a Földön békesség a jóakaratú embereknek..."

Igen, Istennek hála, a jóakarat és békesség állapotát élhettük meg, emberi fogalmaink szerint a "magasságban". Dobogókő 700 m-es " fenn-ségében " a kristálytiszta levegőben nyújtózkodva a lelkünk is felemelkedett.

Lelki gyakorlatot éltünk meg, három napon át a Manrézában. A Hivatásőrző Ház vendégei és alkalmazottai együtt tapasztaltuk meg, hogy a Kápolna csupa-üveg, minden-ablak érzésű terében,- a természetbe helyezve-, ott élhettük át, amint Isten jelenlétében vagyunk. Mert hiszen Isten mindig, mindenütt ott van, de amikor ez így tudatosul bennünk, akkor az a Kegyelem különösen gazdag ajándéka. A Tabernákulum szent erőterébe őszi színes lombok integettek be, a kék ég remény-ragyogása bíztatott és a fehér felhők vonulása távlatokba vezetett minket, lélekben gyógyulókat.

Három nap telt el imádsággal, tanulással és szent liturgiákkal. Iván atya elmélkedésein,-had éljek ezzel a képpel- "kézen fogva" vezetett a "szent tudás" azon ösvényein, melyeket ő már jól bejárt. Lélek-gyógyító tudásunkat visszük tovább életünkbe, mert milyen jó, hogy már fél szavakból is megértjük egymás fél-elmeit, és fél-re értések nélkül beszélgetünk a felépülésünkről. "Jó nekünk itt lenni..."- mondtuk, de lejöttünk a Hegyről, "Mert az Élet él és élni akar...".

Nekem az Istenben való bátor bízás "tanulmány-útja" volt a lelki gyakorlat, és az egymásban bízás szeretetben teljes megtapasztalása. Végül,- de nem utolsó sorban,- az önbizalom belső zarándok útját is jártam, amely nélkülözhetetlen út, ha szeretteimnek akarom felmutatni jóakaratomat!

Az Urat áldva: köszönjük Manréza, köszönjük H.H. és köszönjük nektek gyógyítóink... (P.B.)

Életemben sok lelkigyakorlaton vettem részt, számomra nem volt újdonság. A 7 főbűnről azonban még nem hallottam ilyen elmélkedéseket. Köszönöm Iván atyának hogy Szent Ignác atya szemüvegén keresztül tette ezt. Teljesen másként hat az értelmezés, a függőségben szenvedő ember lelkületével. Dobogókő pedig a maga szépséges tájával és környezetével tökéletesen alkalmas a kikapcsoló pihenésre és az eljövendő életünk rendezésére. (Gyuri atya)

adó
1%

Ajánlja fel személyi jövedelemadójának 1%-át a Katolikus Szeretetszolgálat Alapítványnak!