Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 27/A | Telefonszám: +36 1 479 2000

Hírek

A jövő szociális szakemberei a Lelki Rehabilitációs Otthonban

A jövő szociális szakemberei a Lelki Rehabilitációs Otthonban

A negyven középiskolás diák különböző évfolyamokból érkezett, és a következő években sikeres vizsgát téve kisgyermekgondozói, valamint gyermek és ifjúsági felügyelői képesítést fognak szerezni. A program az intézmény történetét és mindennapjait bemutató diaképes előadással indult Forsthoffer Erzsébet intézményvezető tolmácsolásában, majd a Szolnokról érkezett, jelenleg terápiás ciklusukat töltő kedves kis csoport néhány tagjával interaktív beszélgetés keretében kaphattak információt az itt folyó mindennapok sokszínűségéről. Szatmári Lászlóné, Fekete Zsuzsanna, és Pálinkás Györgyné tolmácsolásában elhangzott, hogy milyen fontos ez a lehetőség számukra és a megbetegedett emberek számára egyaránt. Akik már nem először vannak itt, örömmel számoltak be az elmúlt években bekövetkezett nagymértékű fejlődésről. A beszélgetést követően a diákok az elhangzottakkal kapcsolatosan kitöltöttek egy totót, amely egyben összefoglalta számukra az információkat is. Ezt követően csoportok alakítását követően humoros feladatokat oldottak meg az Érintettekkel közösen, amely az empatikus magatartást, a másik emberre való odafigyelést és a kapcsolódó pozitív érzés megélését igyekezett játékos formában megtapasztaltatni. A közös munka segítette egyben az önsegítő tevékenység megélését is, amely a megbetegedett ember kapaszkodót jelenthet, így számára nélkülözhetetlen.

Az érzékenyítést segítő feladatot követően közösen elfogyasztottuk a jelenlévő csoport tagjai által szervírozott zsíros kenyeret és szörpöt, majd megtekintettük az Otthont, ahol a diákok érdeklődő kérdéseikre is választ kaptak.

A program hátralévő részében megtekintették Bakonyszücs tájházát, ahol számtalan, sok esetben már általuk nem ismert régen használt eszközt láthattak.

Fontos feladatunknak tekintjük a jövő szociális szakembereinek segítését is.  Bízom benne, hogy egyéb képzésekben résztvevő hallgatók gyakorlati ismereteinek bővítésében is részt vállalhatunk, ezzel is hozzájárulva minél alaposabb tudásuk megszerzéséhez és segítő magatartásuk kialakulásához. 

Ezúton szeretném megköszönni Fódi István Polgármester Úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a falu kultúrházát, így az esős idő sem zavart bennünket, valamint köszönöm minden kedves Érintettnek és Munkatársamnak a közreműködését, amellyel segítették, hogy méltóképpen tudjuk a diákokat fogadni, és megvalósíthassunk egy rendhagyó, de sikeres programot.

 

/Forsthoffer Erzsébet, intézményvezető beszámolója/

adó
1%

Ajánlja fel személyi jövedelemadójának 1%-át a Katolikus Szeretetszolgálat Alapítványnak!